Ma életem legrosszabb napja van mögöttem.Azt hittem vége az életemnek és megszűnök anya és ember lenni egyszerre. Az én édes , aranyos kicsi fiam úgy gondolta,hogy Ő már nagy fiú és elindult haza egyedül a kardjáért.Persze ehez az is hozzá tartozik,h vendégségben voltunk falun belűl és soha de soha nem mehetett még el egyedűl sehová hiszen még csak 5 éves a lelkem. De ő vette valahonnan azt a bizonyos felvagyok vértezve minden és mindenki ellen nevű páncélt. A barátaink és a rendőrség is kereste én már haldokoltam a félelemtől a párom tartva magát holtsápadtan kutatta. Közben a lányom hisztériás sírógörcsöt kapott és a másik fiam hősként tartva magát simogatta a hátam, vigyázott a többi kicsire. Majd Isten tudja mert én nem mennyi idő után megtalálták nem értette,h miért is hüppögök és örjöngök a sírástól és miért is roppantja őt majdnem össze az anyukája.Majd miután hazajöttünk este megkérdezte : Hiányoztam? És kik kerestek? Sorold fel név szerint őket!!! És ezt kérdezgeti folyamatosan: Biztos,h te szeretsz engem?

Komolyan gondolom,h elmegyek pókidomárnak ha már felnőttek, és kipihenem őket egy távoli messzi országban. Ja!!!! és most már értem miért is megy annyira a hajfestékeket gyártó cégeknek.

Vagy csak egyszerűen Szar anya vagyok.